Tegnap épp csak
egy magányos csöpp
árkot rajzolt,
s megtört a fehér,
meghitt csönd.
Egy félreeső
repedt ereszen
jégcsap szipogott,
orrát törölve
kopasz fején
csendben, csöndben
el-elcsöppenve.
S lásd ma új erővel,
határon átnyúló
fodros újbeggyel,
sercegő, vad
sistergéssel
völgyeket vág ott,
itt csepp ér földet,
villám felhőket,
bamba bárányokat
konokul kerget,
s a foszló fagy
birodalmában
a tél búba bukik,
loccsan utána
az ijedt tócsa,
béget a felleg,
a felleg után,
sziszeg, szikrázik
körbe körbe
a rongyos világra.
S hallom, ahogy
szuszogó szú rág
mohón erre,
s egy pók hálót sző
épp felette:
de ki tudja hol,
s ki látja merre?
Tán egy odvas fa
gyomrába rejtette.
Valami megmozdult
a fák között
a nyirkos időben,
s szédelegve,
esve, kelve
a tobzos térben
hívó szavát
egy szorgos kukta,
a kuvik hangja,
elkeverte.
S csak az hallja,
aki mindezt látta:
elindult a tél a nyárba.
2010 február
Az alkotó nem járult hozzá művének értékeléséhez vagy nem vagy bejelentkezve!
""A múlt történelem, a jövö titok, a jelen pillanat pedig ajándék.
Az embernek csak 3 eseménye van:születés, élet és halál. Születéséről nem tud, a halál fájdalom neki, élni pedig elfelejt."
/La Bruyere: Les Carastéres/
" (Luthien)
