leslie r lee : Öntudatlanság

Herbert Stokes vagyok. 1969. szeptember 13-án születtem Connecticutban. New Yorkban élek egy két szintes házban, magányosan. Volt családom, de 6 hónappal ezelőtt elvesztettem őket egy közlekedési balesetben. Feleségem és két kislányom a New York-i autópályán veszítették el életüket. Egy ittas sofőr hátulról beléjük száguldott. Sarah a helyszínen szörnyethalt. Két lányom a városi kórházban halt meg. E szörnyűséges tragédia óta furcsa dolgok történnek velem.
Majdnem minden nap megtörténik ugyanaz. A saját ágyamban térek nyugovóra, de mikor felébredek már nem vagyok ott. Sőt már a házban sem vagyok. Egy erdőben ébredek. Mindenem csupa vér. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi történik velem.
Most éppen lefekvéshez készülődöm. Az ágyam szélén ülők pizsamában. Felállok a bútorról és a konyha felé indulok. Bent a helyiségben a polchoz lépek. A szekrény ajtó irányába szeretnék nyúlni, de a kezem nem engedelmeskedik. A karom inkább a fiók felé nyúl, majd kihúzza.
Mi az ördög történik velem? – szólalok meg magamban. Aztán egy pár másodperc múlva rájövök, hogy már nem vagyok ura önmagamnak. Valami más irányít. Rab vagyok a saját testemben.
A szemeimen keresztül tudom csak figyelni, hogy mi fog történni. A kezem a fiókból kiemeli a konyhakést. Elfordul a testem onnan, majd kimegy a konyhából. Végighalad a folyosón egészen a bejárati ajtóig. Mikor odaér kinyitja azt. Egy pár percig egy helyben áll. Nem mozdul semerre sem. Aztán kilép a sötét utcára. Megindulunk a járdán. Lassú, lomha léptekkel. Minden csendes csak a szél halk zúgása hallatszik.
Tíz perc séta után megpillantok egy fiatal nőt tőlünk úgy 20 méterre. Követni kezdjük. Egyre közelebb érünk hozzá. A lány hirtelen megáll. Ekkor mi is így teszünk. A lány kutakodni kezd a táskájában. Már ott vagyunk közvetlenül mögötte. -Szia szépségem – formál szavakat a szám nem az én hangomon. Ettől teljesen megrémülök. A lány lassan megfordul. Elkerekedett szemekkel néz fel "rám".
- Uram – szólal meg.
Mielőtt befejezhetné a mondatot a kezem előre lendül. A konyhakés a lány nyakába vágódik. Vére szanaszét spriccel. Az arcomra és a pizsamámra is zúdul. Mindkét karját fájdalmasan a nyakára szorítja. Egy néhány pillanat múlva összeroskad. Nem sokkal később hörgő hangokat hallatva teljes testével a földre zuhan. "Rám" emeli tekintetét, aztán két-három rángás után mozdulatlanná dermed. Ez után minden elsötétedik előttem.
Az erdőben ébredek fel. Megmozdítom a karom. Most már engedelmeskedik. Ismét önmagam vagyok. Újra hatalmam van a testem felett. Végig nézek magamon. Csupa vér vagyok. Pizsamám elszíneződött a vértől. Lassan felkelek. S elindulok a város felé.
Az úton lépkedek. Az emberek, akik mellett elhaladok rémülettel teli arccal néznek rám.
- Uram mi történt magával? – kérdezgetik.
Azonban én nem felelek semmit. Megállíthatatlanul haladok előre a célom felé.
Elérem az épületet, feltekintek rá. Elindulok felfelé a lépcsőn. Beérve megpillantom a rendőrfőnököt. Rémülten lép oda hozzám.
- Mi történt magával? - kérdezi tőlem. - Megtámadták?
- Szeretném feladni magam-felelem lassan-az éjjel megöltem egy embert.