Elf : Villanások a fekete éjben

Furcsa most ez az érzés,
vacogó kő kinevet,
belémkarol egy könnyes fa
elmémben bújik végtelen,
gyantás, bódító tudata.

Kábulva épp csak érzem,
a pók hálót sző bennem,
félve bújnak meg a lepkék
és lelkem sötét sarkában
szilánkra tört Csend éldegél.

Árván kongnak a termek
egy lomha csepp lustán hull
s éjbe harap rút dallama,
vackorban kucorog az én
vállán Félelem madara.

Kérges károgás mellett
les töpörödő Tudat,
új bútort hoz ma Félelem,
s fotonokra bomló mécses
karjába oszlik el lelkem.

2009/2010 tél